A tolmácsképzésben a 8-10 perces konszekutív tolmácsolás elsajátítása a végcél, ilyenkor derül ugyanis ki, hogy a tolmács valóban rendelkezik-e a megfelelő technikákkal, valóban képes-e értelemközpontú üzenetátvitelre. A célnyelvi szöveg általában 2-3 perccel rövidebb a forrás­nyelvinél, pesterzsébet német tolmács hiszen a tolmácsnak már rendelkezésére áll a "gondolat", számos ismétlést és redundáns elemet kihagyhat a célnyelvi szöveg megalkotásakor. Ilyenkor mutatkozik meg igazán, mennyire más tevékenységet végez a tolmács, mint a fordító. Míg utóbbi inkább szóközpontúan dolgozik, a tolmács sokkal inkább elszakad az elhangzott szöveg nyelvi eszközeitől, úgymond "deverbalizálja" az üzenetet, és azt a célnyelven újrafogalmazza. Gondoljuk csak meg: ha hallunk egy 8 perces előadást vagy "eszmefuttatást" német szinkrontolmács ár ft egy számunkra fontos témáról anyanyelvünkön, és kollegánk, aki nem figyelt oda, megkér, mondjuk el neki, mit mondott az előadó, képesek leszünk számára összefoglalni az elhangzottakat, de eszünkbe sem fog jutni, hogy pontosan azokat a mondatszerkezeteket, minden esetben ugyanazokat a nyelvi eszközöket használjuk, mint az előadó. Miért várjuk el akkor kétnyelvű kommunikáció esetén, hogy a tolmács ugyanazokat a szavakat és mondatszerkezeteket használja, ha ennek az elvárásnak egynyelvű kommunikáció esetén eszünkbe sem jut megfelelni.

Sokan azzal érvelnek a hosszú szakaszos konszekutív tolmácsolás ellen, hogy az mindenkinek unalmas, hiszen a vevő 8 percig nem ért semmit, az adó pedig a következő 6-7 percet unatkozza át. Ebben kétségkívül van némi igazság, azonban sokan — pl. a német politikusok — mindig élnek azzal a lehetőséggel, hogy gondolataikat kifejtsék, és csak azután adják át a szót a tolmácsnak. Sok beszélőt megzavar a szövegalkotásban, ha a tolmács hirtelen a szavába vág, és elkezd vele párhuzamosan beszélni, nem beszélve arról, hogy ez a tolmács részéről kifejezetten udvariatlan is. Ha a tolmács egyszerre beszél az előadóval, a közönség issza meg a levét, ugyanis nem tud csak azegyik nyelvi változatra összpontosítani. Természetesen előfordul, hogy az előadó elfelejtkezik arról, hogy tolmácsolják, ilyenkor finoman lehet és kell is figyelmeztetni őt, hogy most már lassan a tolmácson lenne a sor. A gyakorlatban ezek a helyzetek sokszor úgy oldódnak meg, hogy a beszélő környezetéből valaki figyelmezteti őt, engedje már a tolmácsot szóhoz jutni, és így a tolmácsnak nem is kell beavatkoznia.

Az Európai Unió tolmácsszolgálatai, a Bizottság tolmácsszolgálata, a SCIC és az Európai Parlament tolmácsigazgatósága, valamint az Európai Bíróság tolmácsszolgálata, mint Európában alegnagyobb tolmács-munkaadók, az általuk szervezett vizsgán nagyon nagy hangsúlyt helyeznek a tolmács konszekutív teljesítményére. Aki nem oldja meg helyesen az első 8-10 perces konszekutív tolmácsolási feladatot, nem is kezdheti meg a vizsgát szinkrontolmácsolásból, és nem is kap lehetőséget arra, hogy az uniós intézményeknél tolmácsolhasson.

A szinkrontolmácsolás

A szinkron- vagy szimultántolmácsolás (angolul, németül és franciául csak a szimultántolmácsolás használatos) a konszekutív tolmácsolás ellentéte, ilyenkor ugyanis a tolmács az adóval egyidejűleg beszél a tolmácsfülkében, és a vevők, a közönség fülhallgatóval hallgathatják a tolmácsolt célnyelvi szöveget. A szó szorosan vett értelmében a szimultántolmácsolás abszolút egyidejű, tehát a forrás- és a célnyelven egyidejűleg hangzik el az eredeti és a tolmácsolt szöveg. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez az egyidejűség valóban megvalósul-e, és nem követő tolmácsolásról van-e itt is szó, csupán nagyon gyorsan követőről, amikor a tolmács mindössze egy félmondat lemaradással követi az előadót. A gyakorlat alapján ezt nem erősíthetjük meg. A szinkrontolmácsok ugyanis felkészültségüktől, a téma ismeretétől és nyelvtudásuktól függően hol kicsi lemaradással, hol valóban egyidejűleg, hol pedig anticipációs képességük révén, különösen, ha jól kiismerik magukat a konferencia témájában, akár előbb fogalmazzák meg a célnyelvi szöveget, mint az előadó. Nagyon nagy lemaradás semmiképpen sem engedhető meg, ugyanis a jó szinkrontolmács képes az előadóval szinte egyidejűleg befejezni a szöveget. Erre szükség is van, hiszen a hallgatóság valószínűleg leveszi a fülhallgatót, ha vége van az előadásnak, ha pedig azonnal más előadó veszi át a szót, zavart okozhat, hogy a tolmács még csak az előző előadásnál tart.

Mivel a hallgatóság szinkrontolmácsolás esetén csak a tolmácsolt szöveget hallja, fontos, hogy az "élvezhető" és "fogyasztható" legyen. Képzeljük el, milyen kellemetlen lehet hosszú időn keresztül, kényelmetlen fülhallgatóval a fülünkben egy rosszul hangsúlyozó vagy éneklő, erős akcentussal beszélő, hibás nyelvtani szerkezeteket használó tolmácsot hallgatni, aki szemlátomást a szakszókincsnek sincs a birtokában. A tolmácsolt szövegnek mindig természetesen kell hangoznia, nyilvánvalóan nem lehet nyomdakész szöveg, ahogyan semmilyen helyben születő, szóbeli szöveg sem az, azonban a szóbeliségre általában jellemző koherenciával és kohézióval rendelkeznie kell.

A szinkrontolmácsolást nevezik a tolmácsolás magasiskolájának. Valóban, ez a munka igényli a legnagyobb energiát és a legnagyobb felkészültséget, azonban semmiképpen sem szabad misztifikálni. A szinkrontolmácsolás megfelelő képességek és megfelelő nyelvtudás esetén tanulható, készségszinten jól fejleszthető.

62           Vcslcr 1991:76. Die Frage, die sich in diesem Zusammenhang aufdrängt, ist natürlich, wie die „Informationsübersetzung0 dann zwischen Individuen unterschiedlicher Kulturen funktioniert und wie groß dort ggf. die Verluste sein können offizieller dolmetscher ungarisch preis eur.

63           Sachovskij 2008:315. Als Beleg zitiert der Autor Vladimir Nabokov und dessen Klage über die

zwangsläufig auf individuellen Erfahrungen beruhen, sondern kann auch in prototypischer Form etwa durch die Medien erfolgen (vgl. 4.1.1.1).

Zweitens werden Emotionen durch Codes geformt: Im Zuge der Anhäufung von Wissen über Emotionen bilden sich bestimmte emotionale Prototypen heraus, an denen sich die Individuen in ihrem emotionalen Erleben und Verhalten orientieren - das Wissen verleiht dem Emotionserleben und dem Emotionsausdruck Gestalt (zum Beispiel wird eine Gesellschaft, die häufig von außen bedroht wird und sich Auseinandersetzungen ungarisch dolmetscher budapest xviii. bezirk stellen muss, andere Ausdrucksformen für Aggression und Gewalt zur Verfügung haben als eine Gesellschaft, die diese Situation nicht kennt).

Drittens aktualisieren Codes die Emotionen: Bestimmte Bedingungen für das Auftreten von Emotionen werden bestimmten Emotionen zugeordnet, d. h. es muss eine bestimmte Konstellation vorhanden sein, damit die entsprechende Emotion nach einem Muster ablaufen kann. Vester führt hier das Beispiel Wald an und nennt die Emotionen, die sich damit assoziieren lassen: Zunächst muss in einer Gesellschaft Wald vorhanden sein, um überhaupt Gefühle damit verbinden zu können. Ist dies der Fall, öffnet sich das Spektrum von Umweltschutz (Besorgnis um den Wald, Thematik des Waldsterbens) über Märchen, Mythen, Sagen einer Kultur (Angst vor Verlaufen im Wald) bis hin zum Wald als Erholungsraum (Freude über markierte Wanderwege im Wald). ungarisch übersetzungsbüro 18. bezirk

Viertens kontrollieren Codes die Emotionen. Sie setzen Normen für menschliches Verhalten, markieren den Spielraum für Abweichungen sowie mögliche Sanktionen, gewährleisten die Einteilung von Emotionen in „gute“, „natürliche“, „angebrachte“ (und vice versa) und legitimieren bzw. delegitimie- ren Emotionen, indem sie institutioneile Kontexte und soziale Ressourcen zueinander in Beziehung setzen:

So wird beispielsweise in auf Zweckrationalität ausgerichteten Organisationen zu hefliger oder zu impulsiver Ausdruck von Emotionen ab unan- 

gemessert empfunden. In Subkulturen derselben Organisationen bzw. unter Sonderbedingungen, wie sie Betriebsfeste und -ausflüge darstellen, wird hingegen emotionale Neutralität als deplaziert angesehen.

Fünftens ist das Verhältnis zwischen dem System der Codes und dem der Emotionen dadurch gekennzeichnet, dass der Code niemals vollständig aufgeht. Es kommt zu Über- und Untercodierungen; eine übercodierte Emotion - z. B. die Beschreibung eines Liebesgefühls in der Lyrik - weist eine Vielzahl von Bedeutungselementen und -assoziationen auf und birgt die Gefahr der Redundanz. Untercodierung - z. B. ein spontanes Lachen in einem kulturellen Kontext, der an dieser Stelle kein Lachen vorsieht - kann zu Missverständnissen führen. „Das »emotionale Klima* in einer Gesellschaft ist davon geprägt, welche Emotionen über-, welche untercodiert sind.“

BACK